Íráselemzés

Az emberek személyisége különbözik egymástól – ez pedig az írásukban is tükröződik.

Mit lehet megtudni egy írásképből?

A grafológia, azaz íráselemzés, a kézzel írott szöveget vizsgálja. Mivel minden ember kézírása egyedi, ezért az íráskép elemzés is képes feltárni az ember egyéni tulajdonságait. Az elemzésből többek között kiderül az ember személyisége, viselkedése, hajlamai, és működése, ezért sokat segíthet a jó önismeret elérésében.

Az íráskép elemzés nem a huszadik század találmánya, már az 1800-as években is foglalkoztatta az embereket. Akkor azonban még csak az úri szalonokban volt divat, szórakozásból elemezgetni az írásokat, találgatni, hogyan tükröződik vissza azokban a lélek – különösen a kézzel íródott szerelmes leveleket szerették vizsgálgatni…

Nagyon régóta tudjuk, hogy az emberek nem írnak egyformán. Mindenkinek kicsit más az írása – filozófusok és írók már az ókorban rájöttek, hogy a különböző írásmódból lehet következtetni a személyiségre. Az írás tudományának vizsgálói, Michon és Klages nyomán fejlődött azonban a grafológia, mint tudomány.

Hogy hogyan, abban eltérnek a módszerek, de tény, hogy következtetni lehet a személyiségre az írásból. Az emberek írását mindig összefüggéseiben kell vizsgálni, e nélkül nem lehet helyesen értelmezni. Egy jel nem jel! Ugyanannak a jellegzetességnek nem ugyanaz a jelentése mindenki írásában. Az írás összképét kell minden esetben vizsgálni.

Hogy működik az íráselemzés?

Az írásod és ahogy megnyilvánulsz a papíron, mindent elárul rólad. Az íráselemzés során a kézírás egyéni jellegzetességeit lehet megfigyelni. Ezek alapján készül el egy átfogó elemzés, attól függően, hogy milyen tulajdonságokat, speciális területet szeretne a megrendelő elemzésre bocsátani.

Mit vizsgál az íráselemző?

Az írás elemzése során az írást részekre bontja. Számos szerkezeti elemet vizsgál: pl az írott betűk iránya, dőlése, sorok, betűk, ékezetek, margók sok-sok más jellel együtt mind információt szolgáltatnak. S mint ahogy fentebb írtam: EGY JEL NEM JEL!, vagyis mindig mindent összességében kell nézni. Az elemzés megmutatja a személyiség legfőbb jellemzőit, például hogy az író hogyan vélekedik saját magáról, hogyan viszonyul a környezetéhez, mennyire energikus, milyen a gondolkodásmódja, mik a vágyai, motivációi, milyen a munkavégzése, de bepillantást enged az érzelmi életébe, kapcsolati viszonyulásaiba is.

Hogyan zajlik az elemzés?

Először is szükséges kitölteni egy megrendelési nyilatkozatot, amit megtalálhatsz a dokumentumok mappában.

Ezt kinyomtatva, kitöltve, aláírva kellene beszkennelni, majd visszaküldeni az email címre.

(amennyiben ez nem megoldható, postai úton is továbbítható)

Az elemzéshez általában 13-20 sort kell írni egy üres (nem vonalas) A/4-es lapra golyóstollal, akármilyen témában (lehetőleg ne másolt szöveg legyen), levél formátumban megszólítással és aláírással. Az eredeti írásmintát postán kell elküldeni a megadott címre (amit a kapcsolat felvétel, után megírok a megrendelőnek), és 1-2 héten belül sor kerül az elemzésre.

Miért fontos a postai úton történő továbbítás?

Az elemzésnél lényeges szerepet kap az is, hogy milyen nyomatékkal ír az illető és egyéb tényezők figyelembe vétele miatt is szükséges, hogy az eredeti levelet tartsa kezében az elemző.

Miről írjak és kihez kell fogalmazni?

A levelet lehet családtaghoz, egy baráthoz, vagy bárkihez címezni, aki lehet akár fiktív személy is.

A téma teljesen mindegy, mivel nem a téma kerül górcső alá.

Mi van akkor, ha én mindig másképp írok?

Sokan mondják, hogy különböző helyzetekben különbözőképpen is tudnak írni. Való igaz, hogy az aktuális kedélyállapotunk is befolyásolhatja az írásunkat, azonban az alapvető jellemvonások az írásban ilyenkor is megmaradnak.

Mi van ha kontrollálom az írásom?

Előfordul, hogy valaki megfelelésvágyból, vagy egyéb okból jobban kontrollálja az írását. Ezért van szükség nagyobb mennyiségű írásképre (13-20sor) , mert ennyi időn keresztül már nem könnyű kontrollálni az írást. Amennyiben indokolt, szükség lehet egy másik írásmintára is, mint pl. egy hétköznapi helyzetben keletkezett írás (pl.másnapra felvázolt tennivalók listája, vagy akár egy bevásárló lista)

………………….

Ha elemzést szeretnél, írj egy üzenetet!

…………………..

 

Lehetőségek

1. Gyorselemzés

Ha csak szeretnéd kipróbálni az elemzést, akkor kérd a gyors elemzést, amely kb. 1-2 oldalas sűrített elemzés a legfőbb személyiségvonásaidról.

Mit tartalmaz az elemzés?

1-2 oldalas elemzés, ami összefoglalja a személyiségedet, képességeidet.

Hogy működik?

  1. Írj kb. 10-15 sort egy üres, nem vonalas A/4-es lapra golyóstollal
  2. Küldd el postai úton a levelet
  3. Küldd vissza emailban a kitöltött és visszaszkennelt megrendelési nyilatkozatot (amit letölthetsz a dokumentumok mappában)
  4. Fizesd be a 3000 Ft-ot a megadott bankszámlaszámra (ezt a megrendelésed után továbbítom számodra)
  5. 3 napon belül megkapod az egyoldalas elemzést emailben.

Ára: 3000 Ft

 

2. Rövid személyiség elemzés

Akkor ajánlom ezt az elemzést, ha szeretnéd jobban megismerni magadat, ám nem szándékozol túl sokat költeni erre. Ez egy kb. 3-4 oldalas elemzés, ami magában foglalja a főbb személyiségterületre kiterjedő részletes leírást, az erősségekre fókuszálva.

Mit tartalmaz az elemzés?

  • Mentális képességek, a gondolkodás jellemzői (pl. gondolkodás sebessége, módja, rugalmassága, kreativitás, tanulási és rendszerező képesség, logika, humán/real érdeklődés stb.),
  • energetizáltság, a munkavégzés módja (pl. energiafelhasználás módja, a munkavégzés hatékonysága és pontossága, terhelhetőség, monotóniatűrés, kitartás, vezetői képességek, motivációs bázis, sikerorientáció stb.),
  • érzelmi élet (pl. érzelmek keletkezése és megnyilvánulásainak módja, stressztűrő képesség..stb.),
  • emberi kapcsolatok (pl. kötődési mód, extrovertált kontra introvertált, alkalmazkodási készség, empátia, tolerancia, konfliktuskezelés stb.),
  • önmagához való viszonyulás (pl. önbizalom, önértékelés, én-kép, én-ideál, önfejlesztés igénye, önkontroll stb.)

Hogy működik?

  1. Írj 13-20 sort egy üres, nem vonalas A/4-es lapra megszólítással és aláírással, levél formában, golyóstollal lehetőleg ne másolt szöveg legyen!
  2. Küldd el eredetiben postán!
  3. Küldd vissza emailban a kitöltött megrendelési nyilatkozatot (amit letölthetsz a dokumentumok mappában)
  4. Fizesd be a 7000Ft-ot a megadott bankszámlaszámra
  5. 7 napon belül megkapod az elemzést

Ár: 7000 Ft

3. Átfogó személyiségkép

Magában foglalja a teljes személyiség leírását, reális módon (erősségek és gyengeségek).

6-8 oldalban képi ábrákkal, mérési diagrammal kiegészítve.

Azoknak ajánlom, akik szeretnék mélyebben megismerni önmagukat.

Utólag feltett egyéni kérdésekkel kiegészíthető.

Mit tartalmaz az elemzés?

  • Mentális képességek, a gondolkodás jellemzői (pl. gondolkodás sebessége, módja, rugalmassága, kreativitás, tanulási és rendszerező képesség, logika, humán/real érdeklődés stb.),
  • energetizáltság, a munkavégzés módja (pl. energiafelhasználás módja, a munkavégzés hatékonysága és pontossága, terhelhetőség, monotóniatűrés, kitartás, vezetői képességek, motivációs bázis, sikerorientáció stb.),
  • érzelmi élet (pl. érzelmek keletkezése és megnyilvánulásainak módja, stressztűrő képesség..stb.),
  • emberi kapcsolatok (pl. kötődési mód, extrovertált kontra introvertált, alkalmazkodási készség, empátia, tolerancia, konfliktuskezelés stb.),
  • önmagához való viszonyulás (pl. önbizalom, önértékelés, én-kép, én-ideál, önfejlesztés igénye, önkontroll stb.)

Valamint:

diagramok (perszónaképzés vizsgálata, motivációs bázis, vérmérséklet tipológia)

Az elemzés után 1 ingyenes online konzultáció (időpont egyeztetéssel)

Hogy működik?

  1. Írj 13-20 sort egy üres, nem vonalas A/4-es lapra megszólítással és aláírással, levél formában, golyóstollal lehetőleg ne másolt szöveg legyen!
  2. Küldd el eredetiben postán!
  3. Küldd vissza emailban a kitöltött megrendelési nyilatkozatot (amit letölthetsz a dokumentumok mappában)
  4. Fizesd be a 13.000Ft-ot a megadott bankszámlaszámra
  5. 13 napon belül megkapod az elemzést

Ár: 13.000 Ft

 

Fontosnak tartom leszögezni, hogy végzettségemet tekintve nem grafológus vagyok, hanem spirituális életvezetési tanácsadói tanulmányaim során az íráskép elemzés alapjait is elsajátítottam, így a segítő tevékenység folyamatában a többi eszköztárral kiegészítve az íráskép elemzés módszerét is alkalmazhatom a hatékonyabb önmegismerés céljából.

(Természetesen abban az esetben, ha a hozzám forduló érdeklődése, nyitottsága mindezt feltételezi és igényli ezt a lehetőséget az önismereti munka során.)

Komolyabb grafológiai elemzés céljából ajánlott kifejezetten grafológus szakemberhez fordulni.

Ár

gyors
3.000 Ft
közepes
7.000 Ft
átfogó
13.000 Ft

Rólam mondtátok

Azért szeretek ide járni, mert jó ide járni. Kiadhatunk magunkból mindent.

Deni, 11 éves